G-day, azaz a génua napja

Ugyan reggel hét tájban, az időkép széltérképét nézve még úgy voltam vele, hogy halasszuk el a szerdára tervezett hajózést, de ez óriási hiba lett volna. Gyönyörű napsütésben szálltunk vízre, és szép kört tettünk a csendes, őszi Velencei tavon. Ezúttal nem csak fontolgattuk, de fel is húztuk a génuát…

Régóta ért ez az időpont, sokszor közbeszólt az élet, ezért cseppet sem volt meglepő, hogy a tegnapi egyeztetés ellenére nem sokkal kilenc előtt Andris sms-ben tudakolta: “Minden rendben? Megyünk?” Bevallom akkor még tétováztam kicsit, mert nem tűnt meggyőzőnek a szélerő, de a napocskákat látva az időképen elszállt minden kétségem: menni kell. Szinte pontban a tervezett időben felvettem Andrást, és indulás. Nem volt nagy forgalom, volt időnk a fák tetejét figyelni. Hol fújt, hol nem. A Váli völgyi pihenőnél viszont vízszintesen állt a szélzsák, kifújt északit mutatva. Még Gárdonyban is egészen bíztatóan hajladoztak a jegenyék (ha nem kocsiban lettünk volna, talán még aszt is halljuk, ahogy susususognak :D), Agárdon viszont szinte teljes szélcsend fogadott. A klub kapujában legalábbis, a kikötőben azonban mozgott a levegő. Nem kérdés, vízreszállunk – egyeztünk meg. Gyors ponyvázás, szerelés. Andris felszerelte a génuát, én előbb le a kisebb grszt, amivel legutóbb mentünk, majd vissza a nagyobbat. Még útközben eszembe jutott, hogy az egyik latni otthon maradt, amit mintának vittem el, merthogy a kisebb grószba nem minegyik pálca illeszkedett… Sebaj, majd a kisebb grószból kivesszük az egyiket – gondoltam még az autópályán. Sajnos azonban egyik sem illett a nagyobbik latnizsákjaiba. Timutól kértünk, és kaptunk gyors megoldást. Egy lézer két tartalék latniját összefogtuk ideiglenes megoldásként.

Mire felmentek a vásznak, egész jó kis szél kerekedett, bennem még az is felmerült, esetleg sok lesz a génua. Az irány is ideális volt, észak-észak-nyugati fújt. Andris volt a parton, én a koránynál, ellökte az orrát, azonnal szelet fogtunk, és mint nem egyszer már, kicentizve a mellettünk állókat már húztunk is kifelé. Két karcolással jutottunk ki a kikötőből, s félszélbe ejtve Gárdony felé vettük az irányt.

Hihetetlen volt a tó, sehol egyetlen hajó, vagy szörfös, csak néhány horgász itt-ott a vízen horgonyon, vagy vascölöpökhöz kötve, és két kincsvadász a Petrocelli Beach előtt. Talpig neoprénben, fejükön fülhallgatóval a nyakigérő vízben gyalogoltak 🙂 Miközben a szél folyton lepörgött, elértük az első átjárót a nádason. Nagyjából két óránk volt még – Andrásnak mennie kellett a gyerekekért – viszont bíztató fodrozódást láttunk az átjárón túl. Három, vagy négy fordulóval sikerült átjutnunk, miközben egészen érdekes fordulókat vett a szél. Odaát aztán előbb fél, majd nyegyedszélben húztunk Kápolnásnyék felé. Nemcsak az irány, az ereje is változott, de egészen jól haladtunk, amiben minden bizonnyal meghatározó szerepe volt a ropogós génuának. András többször megjegyezte, a shottján határozottan érezni az erőt. Szépen állt, ahogy megtelt széllel.

Az volt a terv, hogy az északi parton húzunk vissza, viszont kedzett fogyni a szelünk, egészen nagy olajos foltokon keltt átcsúszni, ezért módosítottunk. Északnak krajcoltunk ugyan, de azzal a szándékkal, hogy az első átjárón visszatérünk a nagy tisztásra. Hosszú, olykor egészen lassú takkokkal araszoltunk. Volt, hogy befújt, ilyenkor öröm volt nézni a sodorvonalunkat, és hallgatni a csobogó vizet, ahogy a Shanti utat tör magának. Az egyik fordulónál a nádas közelében elképesztő koncertre figyeltünk fel, látni nem láttuk a nádivilág lakóit, de a hangjukat hozta, hozta a szél.

Az időközben észak-keletire forduló szélben előbb egy haladós raumban indultunk vissza Agárd felé, nagyjából vízközépen, majd mindinkább ránk fordult a szél, és egyszer csak megállt. A széljelzők elkeserítően csüngtek, a vásznak erőtlenül vergődtek csak. Számolgatni, és tájolni kezdtünk. Evezni elég messzinek tűnt a kikötő, és az udőnk is hirtelen fogyni kezdett, ahogyan a víz elcsendesedett a Shanti előtt.

Tele taklival evezni kezdtünk, csak úgy komótosan, és közben a vizet fürkésztük. Előbb előttünk fedeztük fel némi frissülés jeleit, majd mögöttünk tűnt fel a bírz nyoma. Amikor ez utolért bennünket, ismét hátszélben haladtunk, egészen tisztes tempóban. Ilyenkor mindig meglepve könyveltük el, amit olyan sokszor már, mennyire érzékeny a hajó, szélre, kormányra. Jó félórát hátszeleztünk, közben néha kicsit evezve, egyenesen az agárdi kikötő felé. Féltávnál járhattunk, amikor a versenypályáról ránk csúszott egy északi befújás. Ahogy megindultunk a fél-, negyedszeles takkon, fel kellett ülnünk az oldaldeckre. András átvette a hajót, egyre jobb tempóban hasítottunk a VVSI előti tisztás felé. A kikötő előtt a szokásos fordolódás, ami egyszer negyedszél, az egyszercsak fél lesz, majd hátszél. Sikerült Andrást is összekevernie a szélnek 🙂 A kikötő előtti nádasra felhúzva “Fordulunk” – mondta, majd ejtettünk, mert egyébként ott volt csak helyünk igazán, és ez adta magát. Miután ismét szelet fogtunk, konstatáltuk, ez bizony ez halz volt. Ezt a “forzolást”, vagy “haldulást” – már azt hiszem mindannyian megjátszottuk ezen a helyen.

Olyan jól fújt, hogy nem nagyon volt kedvünk kimenni, és volt is még időnk néhány fordulóra. Valamivel negyed három után azonban kifelé vettük az irányt. Miután átvettem a hajót, gyakorlatilag beejtettünk a kikötőbe, és ahogyan kell 🙂 hátszélben csúsztunk befelé. A génuát elengedtük, csak a grósz húzott. Semmi forgolódás. A kikötőszár után félszében kis futtatás és ráfordulás, az ilyenkor megszokott meglepetéssel, az imánt még fürge Shanti szélbeállva gyorsan lassul. Szinte meg sem kellett fogni.

Gyors szerelés, közben pedig álmélkodás, hogy szeptember 21-én, rövidnadrágban, verőfényben, egész jó szélben vitorlázni bizony nem mindennapi érzés. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a hangos nádivilágon kívül szinte sehol egy lélek nem volt a vízen. A horgászok is inkább csak látomásnak tűntek. Ki tudja lesz-e még idén ilyen alkalom – latolgattuk hazafelé már az autópályán. Ha idén nem is, hát jövőre biztosan 🙂

2 hozzászólás

  • By andras, 2011. szeptember 21. szerda @ 21:57

    Egy nappal korábban, amikor a vámosok a hatos úton, Bonyhád környékén fagyasztottak a 12 fokos esőben, nem gondoltam volna, hogy másnap ilyen vigasz érkezik!

    Ma viszont testileg, lelkileg átmelegedtem, és Richárd precíz krónikáját olvasva már most tudom, hogy ebből a néhány intenzív órából marad konzerv-muníciónk télire is.

    Persze, telhetetlenül azt kívánom mindannyiunknak, hogy azért csússzon be idén még egy-két ehhez fogható vitorlás élmény!

    Richárddal kiötlött mai bölcsességünk szerint: „Lényeg, hogy csobogjon a víz!” 🙂

  • By andras, 2011. szeptember 21. szerda @ 22:06

    Ja, még annyit, hogy ebben a faramuci agárdi szélben a “forzolás” jogát a továbbiakban is fenntartom! 😉

Egyéb linkek ehhez a bejegyzéshez:

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment

Önnek be kell jelentkeznie ahhoz, hogy kommentelhessen.

Impresszum