Nemzetközi kapcsolatok

Német sporttársaink korábban mutatott segítőkészsége és barátságossága nem maradhatott viszonzás nélkül, ezért Richárd nagyvonalúan meginvitálta a társaságot egy könnyed szombati hajókázásra, a Balatonra. Engem ért a megtisztelő felkérés, hogy társául szegődjek a jeles eseményen, amit csak az árnyékolt be cseppet, hogy felerősödtek a nyelvtudásommal kapcsolatos félelmeim. Ezt sajnos a későbbiek igazoltak is, de a rokonszenv talán kellően ellenpontozott.

Az utolsó napokban realizálódott, hogy a Hatodik a rendelkezésünkre áll, de sajnos az is, hogy a szélerősség nem fog kedvezni a vitorlázásnak. Nem sokkal kilenc óra után érkeztünk az agárdi kikötőbe, ahol a nagyon megfáradt Kata és kedvese már a hajónál vártak. Csak megerősíteni tudták a légmozgás hiányát, amihez kiváló hátteret nyújtott a TBS egykezes, cammogó mezőnye. A hajó átvétele mégis jókedélyűre sikeredett, hiszen Kata aranyköpései hol meghökkentettek, hol megnevetettek. Hála érte.

Éppen indultunk a tízórás találkozóra, hogy útba igazítsuk vendégeinket, de ők már nyílván a móló bejáratánál vártak minket. Nem volt bátorságunk megkérdezni tőlük, hogyan tudtak autóval a partig jönni, mikor mi nem. Alfonz és Kriszti két baráttal érkezett, Tomival és Hildával. Hilda ugyanakkor lehet, hogy Ildikó, ezt nem merem biztosra mondani. Rövid örömködést (aki ismer azt gondolhatná, hogy némi irónia hallik fel, de nem ) követően becuccoltunk a hajóba és irány a nyílt víz. Körülbelül 100 méterre a Cirkától,  – ez alkalommal a verseny aligai bójájaként szolgált – húztunk vitorlát. Meglepetésünkre a vitorla szelet fogott és elindultunk Balatonkenese irányába Richárd vezetésével. Noha az elért maximális sebességünk alig haladta meg a 2 csomót, de már ennek is nagyon tudtunk örülni, amit nagyban köszönhetünk az idei Kékszalag, Füred-Kenesei szakaszának. Richárd egyébként feltűnően jól vitorlázza ki ezeket a kisszeles helyzeteket, amihez nekem vagy érzékem, vagy türelmem nincs. Sokszor úgy éreztem, hogy jobb tempót diktálunk, mint a távolban felsejlő egykezesek, de tudjuk a távolság és az önhittség hajlomos a tréfálkozásra.  A szélirány nem követelt különösebb manővert, így remek alkalom adódott, hogy elcsevegjünk Alfonzzal, vitorlázásról, egyesületekről, a Balatonról, a jövőről. Kétórányi kellemes úszást követően futottunk be a kenesei kikötőbe. Mintha egy múzeumi tárlaton jártunk volna, úgy csodáltuk a hajókat. Liza, Mediacontact-Avatar, egy gyönyörű folkeboot, de egem mégis legjobban a Dér Kupa kapcsán felemlegetett Jeaneau SunFast 3200-asa, a Hector csigázott fel a legjobban. Mondanom sem kell, hogy annyira beépültünk már a vitorlástársadalomba, hogy lépést sem tehetünk anélkül, hogy ismerősökbe ne botlanánk. Bence, Szabolcs és Zsombor, ha jól sejtem az FD-OB kapcsán jártak Kenesén.

Körülbelül félórányi kolbászolást követően, Kata ajánlásának megfelelően átmotoroztunk Balatonfőre megkóstolni a kikötői konyha remekeit. A ház ajándék étvágycsinálóval kedveskedett, amikoris egy pillanatra elvesztettem a bizalmamat Kata ízlésében, de végül minden jól alakult. Richárd és én ízletes húslevessel kezdtünk, majd már a teljes társasággal a pizzákat próbáltuk ki. A hagyományos mellett, hajótípusokról elnevezett pizzák találhatóak a szortimentben. Én magam egy Jeaneau-t fogyasztottam, de volt Dragon, Bavaria, stb. Csak ajánlani tudom.

Balatonakarattyától én váltottam Richárdot a kormánynál és csodálatos módon a szél erősödni kezdett. Persze közvetlen összefüggés nincs, Kriszti még is megjegyezte, hogy én vagyok a windmaker. Kicsit furdalt a lelkiismeret, de nagyon élveztem, ahogy a szél (azért nagyra ne gondoljatok) elkezdte dönteni a hajótestet. A Balatonon voltunk így a szél fordult jobbra-balra, de akkora volt az öröm, hogy követtük, mígnem észrevettük, hogy szép lassan ismét elhagytuk Akarattyát  – nyilván rossz irányban – , tehát ideje volt visszafordulni. Közel egy óra alatt leértünk  Világosig. Német barátaink láthatóan kissé elfáradtak, így finom kérdésünkre, finom válaszukban közölték, hogy mára elég volt. Jó tempóban érkeztünk vissza Aligára és Richárd bemutatott egy tökéletes beállást. Hildáék(Ildikó) először vitorláztak életükben, Alfonz először a Balatonon, remélem, emlékezetes marad számukra. Számunkra még az a figura is, aki centikkel mellettünk haladt el motorral, egy óriási Bavarián, táncolva, Sandokant énekelve valami idegen nyelven a kis plázacicának a decken, akik alapból antipatikusak lennénak, de most beférkőztek ők is a szívünkbe. A búcsúzás gyors volt és fájdalommentes. Katával még váltottunk pár szót, de már ők is a végüket járták, hiszen aktívan részt vettek a TBS verseny rendezésében.

Már nem emlékszem pontosan, hogy kinek és mennyire eltökélt ötletet volt, hogy ha már hazafelé be kell ugranunk Agárdra Richárd sapkájáért, akár ki is futhatnánk. Úton visszafele szerintem mindketten azon gondolkodtunk, hogy ez most komoly vagy csak a vágyakozás szól belőlünk. A nap már így is teljes volt, ki lehet e még hozni belőle valamit? Agárdon a parton állva végül a sportossá erősödő szél, a hajók látványa legyőzött, nem maradt választásunk. Talán az eddig tapasztalt leggyorsabb felkészítés és kifutást követően, egyenletes kifújt É szélben tettünk meg egy kört, Gárdony felé megkerülve az első nádszigetet. A kormánynál Richárd, és végre én is megismerhettem közelebbről a méltán magasztalt génuát. Mintha egy új hajón lettünk volna, stabil, szélérzékeny, csodálatos. Bele sem merek gondolni, mi lesz, ha a grósz is frissebb lesz. A pályánkat befolyásolta, hogy kifutott egy másik KZV-is, hát már a versenyszellem is dolgozott bennünk. Könnyen utolértük őket, minthogy zátonyra futottak egy homokpadon, a sziget északi oldalán. Előzékenyen felajánlottuk a segítségünket, de ők azt gondolták lehúzzák majd magukat, menjünk csak tovább. Száz métert haladhattunk mikor észrevettük, hogy veszettül integetnek, hogy mégis jól jönne a segítség. Ilyen távolságból egyszerűbb volt telefonon kérni Andrásékat, hogy segítsenek rajtuk a motorossal. Kedvező szélirányban pontos kikötéssel, villámgyors leszereléssel és ponyvázással zártuk a napot.

Nem várt élményekkel teli nap volt. Köszönöm.

1 hozzászólás

  • By richárd, 2011. szeptember 26. hétfő @ 20:08

    Az igazsághoz tartozik, hogy az agárdi kikötést követően mindketten egyetérrtettünk abban, hogy nem vagyunk normálisak 🙂 ebben pedig az sem befolyásolt, hogy a pénteki könnyelműségem eredőjeként, akkor már majd széthasadt a fejem – igaz, csak a parton állva 🙂 szép nap volt!

    ps. Feri beszámolójában akad, egy lelkemnek különösen kedves elirás, természetesen nem az agárdi, hanem az aligai kikötőben érkeztünk meg nem sokkal kilenc után, de jó így, hiszen az idén már úgy alakult a vitorlás életünk, hogy A kikötő, az agárd 🙂

Egyéb linkek ehhez a bejegyzéshez:

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment

Önnek be kell jelentkeznie ahhoz, hogy kommentelhessen.

Impresszum