Tókerülgetés

Annyira felpörögtek az eseméynek már így a szezon elején, hogy adós maradtam két izgalmas nappal a virtuális hajónaplónak. Még április utolsó napjaiban egy hétköznap, méghozzá hétfőn, úgy hozta jósorsunk, hogy Andrissal összejött egy közös vitorlázás. Ha úgy tetszik a május 1-i hétvégi Kápolnásnyéki túra főpróbája is volt ez. Érdekes szélben kerültünk egyet. …és aztán ott volt a két héttel ez előtti szombat, amikor az Armaggedon elől meneküólve vitorláztunk egy jót 🙂

Az ilyenkor szokásos menetben, Andrissal 11 tájban találkoztunk az budaőrsi Agip kúton, a felsőn. Nem nagyon mozgott a levegő, bevallhatom kissé szkeptikus voltam a vitorlás lehetőúségeinket illetően. Viszont szép idő volt, és miután mindketten hajnalban dolgoztunk, ránk fért némi szabadlevegős testmozgás. Útközben a szokásos széljelző helyek sem bíztattak sok jóval, se az OMV kút zászlói, se a halastavak a Váli-völgyben, de még a szélzsák sem ugyanott. A kikötőkapuban a nagy szomorúfűz is álmosan lógatta az indáit, és elég komótosan lengedezett a klublobogó az árbocon.

Azért lelkesen leponyváztunk, és – bevallom már nem is emlékszem ilyen szélben, de kihajóztunk. Gárdonynak vettük az irányt, csak úgy megszokásból. A tisztáson sem volt iogazán komoly szél, de azért a Shanti a tőle megszokott könnyed módon csúszott. Egyetlen másik hajó sem volt a vízen, ami nem meglepő hétfőn délben, kora délután. Az északi partnak tartottunk. Inkább a szél ereje váltakozott, semmint asz iránya. Nem sokkal Kápolnásnyék előtt bő raumban haladtunk. A csáklyával támasztottam a génuát, amitől a kis szelecskében is egész jó tempóval haladtunk. Néhány horgász üldögélt a nyéki kikötő környékén. Elcsúsztunk egészen a vízicsúszdáig :), majd visszafelé vettük az irányt. Előbb a tisztás felé indultunk,d e itt kezdődött a széltánc… Egyszerűbbnmek látszott a nádason át az út visszafelé, ezért velence felé tartottunk. Egy darabig egész jól húztunk, negyed, félszélben, szépen dőlt a hajó, mígnem bent egyszercsak elfogyott a lendület… Azaz inkább irányt váltott, mert egy kis nádszigetet megkerülve partközelbe tudtunk manőverezni, de ott megintcsak forgolódás kezdődött, ezért visszafelé indultunk… Jónéhány köürt megtettünk, mire a Gárdonyhoz legközelebbi átjáró közelébe értünk, ahol vad cirkálással jutottunk csak át :), dé végül átjutottunk. Ez valahogy mindig így sikerül, mert a tavalyi közös tókerülésen is elfogyott visszafelé a szelünk, vagy legalábbis el-elhagyot bennünket, akkor a tisztás közepén. Most Gárdonytól kellett szélért szorítanunk, de végül az evetzőkre nem volt szükség. Mindent egyebevetve kellemes nap volt, szépen visszacsorogtunk a kikötőbe. Igazi relaxáció volt ez a hajnali pörgés után 🙂

A ballagás utáni hétvége másért volt emlékezetes 🙂 Ez az a nap, amikor a hajósok azért szálltak vízre, hogy megmutassák orzság világnak a bátorságukat, hogy keményen szembenéznek a fenyegető veszéllyel, a rémséges erejű szelekkel és tornádókkal, amelyek a nyugati határszél felől támadnak a magyar vizekre, hogy hulljanak a gyengék és csak az erősek, akik állják az próbát azok maradjanak 🙂 Szerelgetéssel kezdtük, mert nem igen volt szél, amikor megérkeztünk. Amikor ezt megreklamáltuk, merthoigy a windfinder szerint 10 scomó körüli szélnek kellett volna fújni, Andris mosolyogva megjegyezte, lesz majd szél délután. Igen, erre a hétvégére ígérték a meteorológusok a nagy szélvihart. A tavaszi, menetrendszerű orkánt, ami két évvel ez előtt, Zsófia napon letarolta a balatoni kikötők egy részét, hajókat vetett a partra… Igen a Shanti legénysége egy iylen napon is vízre száll, mert hajózni kell, ha már kimaradt két hétvége. Az igazság az, hogy gyönyörű idő volt. Míg mi szerelgettünk, pakoéásztunk, egy csomó kisember húzott ki op-kkal a tóra, a VVSI-ből is kint forgolódtak, és hamar megjött nekünk is a kedvünk, amint a széljelzők ficánkolni kezdtek. Miután az uralkodó szélirány az északi, ezért természetesen ismét déliben kellett indulnunk, de Zsófi a szokásos magabiztossággal vitte ki a hajót a marinából. Abban maradtunk, csak a kikötő előtt teszünk néhány kört, hogy legyen időnk kimenekülni, amint lecsap a fergeteges szélroham. Szemünk állandóan a horizontot fürkészte, mikor támadnak az elemek, viszont eközben kellemes szélben, szeltük a majdnem síma vizet 🙂 Arra már nem is emlékszem, hogy kimentünk-e ebédelni, de délután Gárdony felé vettük az irányt. Zsófi vitte a hajót, kifejezetten szél, egyenletes szélben. A napsütés egy csomó nagyhajót kicsalogatott még a vízre, ott forgolódott mindenki a Gárdony és Agárd közötti vízterületen. Feri érzékei azonban iszonyatos vihart jeleztek előre, többször megdorgált minket, hogy nem érezzük a helyzet komolyságát :D. Elképesztően szép időben hajóztunk, szinte kedvünk lett volna egy tókerülésre, és talán még szél is lett volna hozzá, de a szél valóban erősödni kezdett… Amikor a kikötő felé vettük az irányt, már hullámokat is vetett a lég, komoly tempóban húztunk be az öbölbe. Egyre csak erősödött, megjelentek az első szörfösök a tavon. Elpakoltunk, leponyváztunk, és elindultunk a Petrocellibe jégkrémezni. Mire leültünk a teraszon, kezünkben a jeges finomságokkal, már komoly 4-5-ös szélben, jó 30-40 centis hullámok fordrozták a tavat, a nyugatnak ballagó Nap sugarai azonban még komolyan melegítettek…

… és szerencsére nem lett vége a világnak, mert egy héttel később, a Shanti ott várt minket, kissé koszos, ázorr ponyvával, de várt, hogy egy péntek déutánon Zsófival vízre szálljunk :), de ez egy másik történet már…

Nincs hozzászólás

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment

Önnek be kell jelentkeznie ahhoz, hogy kommentelhessen.

Impresszum