Bronzos szombat

Ahogy egy vérbeléi rohanógéphez illik, a Shanti ezen a szombaton vontán jutott ki a kikötőből 🙂 odakint szárnyat bontott és könnyedén repült a sportos 9-10 csomós szélben, napsütésben. Elfáradtunk, de jól mulattunk. Olykor a génuát is megmártottuk, és végül egy bronzszínű éremmel térthettünk haza.

Régóta vártunk erre az alkalomra, hogy versenyben mérhessük meg mit tudunk. Tavaly, az őszi évadzáró YKA-s futamon a negyedik helyen futottunk be, egy normál fockkal és egy kisebb grósszal. Azóta sokminden megváltozott. A hajó könnyebb és talán stabilabb is lett, az új nagyvászonnal és a génuával jobban egyensúlyban van. Már a hét közepén látszott, hogy jó indőnk lesz, széllel, napsütéssel, kellemes hőmérséklettel. Nem is nagyon akartuk elhinni, annyira jól hangzott.

Amikor megérkeztünk kicsit felhős volt az ég, de fújt. Ponyvázás előtt elballagtunk nevezni. Mindössze hat egység nevezett előttünk, csupa nagyhajó, egyetlen madár sem volt köztük. Visszasétáltunk, leponyváztunk, pakolásztunk. Eredetileg az volt a terv, hogy kimegyünk a 10 órakor kezdődő megnyitóünnepségre, de végül erről lecsúsztunk. Közben megjöttek Feriék is, akik a kék-fehér műanyag kzv-vel csatlakoztak volna hozzánk. Úgy döntöttek nem neveznek, versenyen kívül követnek minket és a mezőnyt. András még reggel mondta, hogy a génuát egy kisebb fock-ra cserélték a betekerőn, mert erősödésre számítanak. A hajót a szervízmólóhoz állította, épp szélbe. Mi még cuccoltunk, vitorlát készítettünk elő, amikor Feriék elindultak, azaz elindultak volna. A szél olyan frogolódásba kezdett, hogy az elméletileg szélben álló hajóval, amivel ugye csak le keleltt volna ejteni, és félszélben kihúzni a kiokötőből, nem sikerült megindulniuk. Mi sem nagyon tudtuk eldönteni, hogyan is jussunk ki. Elég erős, csapkodós szél volt. Evezni épp széllel szemben kelett volna, ez reményztelennek tűnt, viszont, ha kilökjük a helyéről a Shantit, biztosa elkezdi hátrafelé a partnak tolni a szél. Míg tanakodtunk, Feriék András kormányzásával kihúztak a kikötőből. Odakint komoly hullámokat nhordott össze a szél, némelyik nagyhajó komolyan dőlt, a Mikka pedig még a menyasszonyt vitte ki fitózásra 🙂 Úgy gondoltam, lelógunk a helyünkön a molószáron, Zsófi megtartja a Carinán a hajót, gyorsan felrántom a grószt, ejtünk és megyünk kifelé. Közben a szomszédok felajánlották, kivisznek minket motorral. Ez kényelmesebbnek, biztonságosabbnak tűnt, hát elfogadtuk a feljaánlást. A kis 18-as, vagy 16-os, frgén vitte a Shantit 🙂 Odakint szélbe álltunk, a vontató még vitt minket, amíg felhúztam a grószt, aztán eloldottuk a kötelet és szelet fogtunk.

Igazi csapkodsós Velence-iavi szél volt ez, forgolódós. Előbb csak nagyvitorlával fordultunk néhányat, majd miután átvettem a kormányt, Zsófi felrántotta a génuát. A hajó remekül kézben volt. TArtottam tőle, hogy hánykoldni fog a nagy hullámokon, az erős befújásokban, de nem. Halzolgattunk, Zsófi remekül besegített, így mindegyik perdülés ellenőrzötten ment. Néhány kör után áthúztunk a rajtterületre, ahol már javában gyülekeztek az olimpiai osztályok hajói. Vagy félszáz gyerek forgolódott, elég nagy volt a tömeg már. Gyorsan szaladtak a percek, 11.30-kor elindították őket a Vaskapu felé, nekünk 10 percünk volt még a rajtig. Az volt a terv, hogy a rajtvonal északi felén indulunk, hogy legyen terünk ejteni, ha kell. Néhány fordulóval, tiszta szélben manővereztünk.

Vicces volt, hogy egymásnak kiabáltunk át: ti hallottátok az előkészítő jelzést? Senki nem hallott semmit, viszont épp a rajtvonal előtt álltunk úgy 2 méterrel, amikor az órámra néztrem és láttam, 11.40 van. Most kellene rajtolnunk – mondtam Zsófinak, mire megszólalt a duda. Behúztuk a schottokat, és elsőként elrajtoltunk, mögöttünk a Mikka, és a Mona, kicsit hátrébb a Jónás, és aztán még hátrébb még vagy féltucatnyi nagyhajó.

Az YKA előtt vagy harminc-negyven méterrel vezettünk. Meglepve néztünk szét, és kérdezgettük egymástól: mi vagyunk az elsők? 🙂 A szél, mitnha megszelídült volna, a Shanti szépen megdőlve, szorította a szelet 5 csomó körüli tempóval. A Mikka nagyon jött fel ránk, mire elhagytuk az YKA-t, már beszélgetéstávolságban voltak. A két hajkó sebessége nagyjából azonos, ez jól látszott most is. Tartottuk őket szépen, mígnem egyszercsak hirtelen lemaradtak. Nem nagyon értettük, mi történt, de egyre nőtt az előnyünk. Későb kiderült, hogy a Mikka fennakadt egy homokpadon. Sezerncsére le tudtak szabadulni, miután felhúzták a tőúkesúlyukat, de vagy másfél-két percet álltak, teli taklival. Közben a Mona a part mellett elhúzott alattunk. Elhagytuk a nádas szélét, kicsit Gárdonynak keleltt tartanunk. Amint hátranéztünk, azt láttuk, hogy a Jónás egyre közelebb kerül, csak jön és jön, majd elhúz felettünk, egész közel hozzánk. A harmadik helyre kerültünk, elől a Jónás, velünk egy takkon, alattunk a Mona. Fordultunk, és északnak vettük az irányt, és fprdult a Mikka is, mögöttünk vagy ötvemn méterrel.

Félszében futottunk az északi part felé, a Shanti stabilan tartotta az 5 csomós sebességet, nagyon kezesen kezelte a pöfföket, alig-alig kellett ráengedni, egyszer-kétszer megmártittuk a génua alját, de minden nagyon rendben volt. Gyorsan felértünk vízközépre, ahoigy elnéztünk Velence irányába, láttuk, hogy a Jónás is velünk azonos takkon jön fel északnak, de már a tisztás végén majdnem. Amikor a nádas átjáró közepét elhagytuk ismét fordultunk, és utánunk a Mikka is. A Mona a déli partról valahol a tisztás közepén jött felfelé. Negyedszélben verettünk tovább a fehér templom irányába. SZépen futott a hajó, mögöttünk az üldöző Mikka. A Monával valahol a nádas átjáró előtt kereszteztük egymás útját, innen hármasban futottunk Velence felé, a Jónás már majdnem a bójánál járt. Széltváltak útjaink, a Mikka tompábban ment, és elhózott Gárdonyfelé, a Mona felettünk volt, mi atrtottuk majdnbem a bóját. Néhány forduló után a Mikka előttünk járt, és a Mona is. A Mikka már elhúzott a bója előtt, a Mona is a mi takkunkat keresztezve. Mi úgy döntöttünk, szinte 90 fokra a szélhez elmegyünk a bója előtt, majd fordulunk, és fel a jelre, utána ejtünk és megindulunk visszafelé. Bejött a taktika, a Mona és a Mikka is túlfutottak a bóján, mert csak így tudták venmni azt. Kikötés után tudtuk meg, hogy össze is koccantak, de egyik hajónak sem lett baja. MIndenesetre mi vettük másodikn ak a bóját, ejtettünk hátszélbe és megindultunk, de nagyon. A Mona ugyan elhúzott alattunk, és komoly tempót diktált, de a Shanti is nagyon felgyorsult. Láttuk, hogyha nem változik durván a szél iránya, egy ramuso-htászeles menetben elérjük a célt. A nádas átjáró közelében érkezett egy komolyabb pöff, amivel megsiklottunk, 7,2 csomót mutatott a GPS :), dde nem nagyon kerültünk 5,5 csomó alá ebben a menetben. A Mikka már nem nagyon tudott feljönni ránk, a bójánál szerzett előpnyt megőriztük végig. A tisztáson átlósan átszaladtunk, majd a kikötők előtti nádasnál jött egy gyengülés, 3 csomóra esett a sebességünk, de innen már nem lehetett a harmadik helyet elvenni tőlünk 🙂

A hajó nagyon jól ment eben a sportos középszélében, meg merem kockáztatni, hogy ez az ideális a madárnak. A vitorlázat remekül egyensúlyban volt, pedig akkor még nem tudtuk, még ennél is van ideálisabb állítás, de erről a következő bejegyzésben 🙂

1 hozzászólás

  • By zsofi, 2012. június 5. kedd @ 19:15

    Nagyon szépen, kiegyensúlyozottan haladt a hajó, jól összedolgoztunk. A parti szurkolótábor is elégedetten mosolygott, amikor áthaladtunk a célvonalon. 🙂 Izgalmas verseny volt, szerencsénk volt az idővel, mert hát azért egy vitorlás versenyen nem árt, ha fúj a szél 🙂 Délután aztán jöhetett az örömvitorlázás, 2 hajóval, csáklyával fényképezőgép átadással és jó hangulattal 🙂 Köszönet a szép napért, az edzések pedig meghozták az első érmet 🙂

Egyéb linkek ehhez a bejegyzéshez:

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment

Önnek be kell jelentkeznie ahhoz, hogy kommentelhessen.

Impresszum