Alkonyfények

Adós vagyok egy beszámolóval már jó ideje. Nincs mentségem, miért hiányzik az a bejegyzés e virtuális naplóból, amelyben az augusztus 1-i vitorlázásról emlékezem meg. Talán egyetlen egy, az egész annyira könnyed és olyan egyszerű volt, mégis izgalmas, frissítő is egyben, hogy nem könnyű mondatokat formálni róla.

Valamikor délután indultunk Budafokról, Zsófi dolgozott még. Arra emlékszem, hogy az előrejelzések nem ígértek jó időt, mármint túl jó időt ígértek, nem kecsegtettek ideális széllel. Ehhez képest emlékeim szerint – bár azóta annyi mindn történt már szárazon és vízen, s kicsit összefolynak a dolgok – mégis, mikor megérkeztünk, kifejezetten kellemes szél fújt, szalonféle.

Úgy emlékszem, alig voltak a vízen, viszont előttünk hajózott ki a rohanógép, ami a nyár közepén érkezett az YKA-ba. Strandolók sem nagyon voltak, épp volt némi szünet a rettentő kánikulában. A kikötőből kiérve, Gárdonynak vettük az irányt, a terv az volt, hogy szélre vitorlázunk. A Shanti nevéhez méltón, békésen baktatott a Cserepes sziget mellett. Krajcolni kellett, hogy kijussunk a nagytisztásra. A rohanógép egészen az északi partnak tartott, mi előbb itt lent a déli mellett mentünk, majd megindultunk északnak mi is. Barátságos hullámokon vágtunk keresztül, napsütésben, csendben. Itt született emg a terv, hogy kerüljünk egyet a Petrocelli előtti nádasszigetnél, hát arra vettük az irányt. Egy takkon közelítettünk, nem is nagyon kellett igazítani. Talán még egy 18-as, 21-es hajó ólálkodott a környéken, egyszer mintha elmentünk volna egymásnak…

A szigetnél valamiért, már nem emlékszem pontosan miért, talán a strandolók, vagy a szörfösök miatt úgy döntöttünk, nem kerülünk, hanem egyszerűemn csak visszafordulunk, és irány Béla! 🙂 A VVSI előtt, mint oly sokszor valamivel nagyobb volt a szél, majdnem a vaskapuig lementünk, aztán vissza. Ritkán néztük az órát, gyorsan szaladt az idő. Nem volt határozott terv, ráérősen terveztük ezt a napot. Régi vágyunk volt már, hogy ne kelljen rohanni, főleg egy békés vitorlázás után, gyors ponyvázás, gyors pakolás, rohanás… Zsófi ugyan dolgozott másnap, de nem sürgette a kikötést, indulást.

Jégkrémet kellene enni – merült fel. A kikötést a gárdonyi mólónál nem akartuk reszkírozni ismert okokból, így maradt az autós megközelítés, miután az YKA büfében nincs fagyos csemege. Hat óra körül járt az idő, amikor a kikötő felé vettük az irányt. Most akkor ennyi volt – hangzott el a költői kérdés. A szél ugyan gyengülni látszott, de azért határozottan vitte a hajót, em volt ácsorgás, nem voltak limányok. Dehogy – így a válasz. Elfutunk a jégkrémért, majd vissza, és irány a víz! Őrültnek hangzik az ötlet, hiszen munkanap volt, este hat óra. De minden annyira ideális volt.

Gyors kikötés, mintaszerűen, futás a kocsihoz, futás a Petrocellibe, futás vissza, majd jégkrémezés a fedélzeten. A nap, már a nyugati égbolt szélén járt, és még mindig fújt 🙂 hát irány a tó!

Kihajóztunk ismét, és ismét Gárdonynak indultunk. Az esti, vagy az estibe hajló szél mindig szelídebb kicsit. Úgy emlékszem félszélben, egy takkon csobogtunk el a Sport Beachig, majd megkerültük a nádast és ugyanolyan csendben kényelmesen vissza. A visszaúton már alkonyi fények kísértek. Megjelentek az esti horgászok csónakjai, és végképp eltűntek a strandolók. A tóra leszállt a nyugalom. Ahogy a Shanti úszott visszafelé, percről percre narancsosabb lett az ég, és egyre inkább egybeolvadt az északi part a vízzel. AMikor beúsztunk a kikötőöbölbe, hátra néztünk, mögöttünk felszívódott a szél, az utolsó foszlányok még betolták a hajót a helyére 🙂 Nem kapkodtunk a ponyvázással, nem lett volna szívünk hozzá. Mire végeztünk, már teljesen besötétedett. AA sétahajó kikötőben kigyúltak a fények, az úszópontonokon is felgyulladtak a lámpák. Mosolygósan búcsúztunk Shantitól, szinte éreztük, ahogyan lazán megpihen a puha nyári csendben.

Nincs hozzászólás

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment

Önnek be kell jelentkeznie ahhoz, hogy kommentelhessen.

Impresszum