Szélcsendes küzdelem

Szélben mindenki tud vitorlázni – ez a meglehetősen egyszerűsítő mondat jutott többször is eszembe, amikor augusztus 19-én 22.00-kor Csaba leoldotta a Mikka bikájáról a kötelet, amivel vontán kivitték a Shantit a VVSI előtti rajtterületre. A Szent István kupát nagyon vártuk, nagyon készültünk, és végül is remek verseny kerekedett, komoly küzdelemmel, és egy ezüsttel.

A nyár derekán említette először Judit, hogy lesz ez a kétnapos verseny, amit a Velencei-tavi Vizisport Szövetség szervez amatőr vizotlázóknak, augusztus 20. alkalmából. Ráadásul, ez volt különösen csábító benne, éjszakai futammal kezdődik, és ezt még nem próbáltuk. A felkészülés jegyében már két hónappal a verseny előtt – na jó, csak eggyel – megvettem a két mobil navigációs fényt. Miután nem teljesen egyértelműek a szabályok a Shantit illetően, ezért egy fehér körbevilágítót és egy klasszikus pozíció fényt adó lámpát vettem. Masszív gumiburkolattzal, valószínűleg az unokáim hajóján is szolgálni fog még 🙂

A versenyre, ami két túrafutamból állt a kiírás szerint délután 5-től lehetett nevezni, amikor még csak híre sem volt semmilyen szélnek, ellenben rémesen meleg volt, harmincegynéhány fokos kánikulában telt a délután, az igencsak megfogyatkozott tóparton. A hajót felkészítettük, felszereltem a fényeket is, és vártunk. Berger Mikiékkel egyeztettünk, ha este kilencig nem lesz légmizgás, akkor nem nevezünk, legfeljebb kimegyünk csak úgy örömködni a vízre. A VVSI-ben felálíltott versenyirodán a nevezési lap, még este kilenckor is majdnem üres volt, de ekkor már lelkesek voltunk. Az YKA-t a Boci, a Mikka és a Shanti képviselte a versenyen.

A tíz órás rajthoz Mikiék vitték kia  Shantit, máskülönben nem értünk volna ki másfél óra alatt sem, a kikötőnk mögötti vízterületre, ami amúgy szélben legalább négy percnyi vitorlázásra van. A rajt előtti helyezkedés már önmagában elég vicces volt, bár egy-egy helyi feláramlás olykor megindította a hajókat. A mezőnyben volt természetesen örök ellenfelünk, az egyelőre verhetetlennek tűnő Jónás, egy 25-ös jolle, remek kormányossal, hatalmas vásznakkal.

Őszintén nem is nagyon értem, mivel tartottuk mozgásban a Shantit, de egészen jól helyezkedtünk, a rajt pillanatában az első sorban álltunk. Csakhogy meglepő dolgok következtek eztán. Csak a jegyzőkönyv kedvéért, a versenygrószt húztuk fel, hiszen annak akkora hasa van, hogy ihajj… Ehhez képest, a rajt után megindultunk ugyan, de szép lassan azt láttuk, hogy mindenki, még a Boci is elhúz melelttünk. Mondjuk az elhúz kicsit túlzás, hiszen az YKA bejáratig majdnem fél óra volt a menet, a GPS max fél csomós tempót mutatott. Akárhogyan is, azt éreztünk, mintha le lenne horgonyozva a Shanti, miközben a többiek mennek. Zsófi ugyan pedzegette, hogy szerite érdemes volna takkot váltani, mert a génua nagyopn azt kívánja, de hajthatatlan voltam, mondván mindenki más is jobbcsapáson megy, és ők mennek.

Az igazán jó mancsaft kellő pillanatban határozottan utasítani képes a kormányost, hogy forduljon. Megtettük, jól tettük, lehet, hogy előbb keleltt volna. Köszönöm Zsófi! Az új takkon a Shanti megindult. Na, azért nem szakadtak a sodronyok, de elég rendes tempóban a fél csomóshoz képest, volt másfél csomó is, és bizony kezdtük beérni a mezőnyt. Előbb felzárkóztunk, majd kezdtünk lépegetni előre.

MIndeközben langymeleg, csillagos ég és a Tankcsapda zenekar vett körül minket. Nem elég, hogy a popstrand színpadáról ordított a zene, még a fények is szennyezték az amúgy elképesztően szép környezetet. A tiszta levegőben a partmenti fények szikrázó csillagokként ketretezték a vizet, ami teljesen sima volt, néhol látszott egy-egy bríz. A pályajel nem volt szerencsére nagyon messze, de egy óra kellett, hogy elérjük, nagyjából a tisztás első harmadában. Egy motorost kellett megkerülnünk, majd vissza a rajtvonalra. A fordulót a mezőny első harmadában teljesítettük, majd megindultunk visszafelé. Ebben a mondatban a megindultunk volt a hangsúlyos szó, mert valóban egyszercsak a Shanti elkezdett haladni, egész komoly sebességgel. A GPS-nek nem is nagyon akartrunk hinni, de hallottuk, ahogy csobog a víz, és láttuk, ahogy szép lassan maradnak le a többiek. Az YKA bejáratig tarott a nagy rohanás, ahonnan visszanézve láttuk a szélcsíkot, amin megléptünk. A nagyobbik baj az, hogy azt is láttuk, ahogyan szívódik fel, miközben a Mikiék a Mikkával, és a Jónás fent a Cserepes sziget mellett, az addigra oda átterjedő foltban megindulnak. Nekünk már nem nagyon volt más választásunk, tarottuk a célvonalat. Igyekeztünk a még megmaradt kis szélből kihozni, amit csak lehet, de ez már csak a harmadik helyre volt elég. Mikiék elsőként értek célba, mögöttük befutott a Jónás, utána egy kalóz, és mi a nagyhajók közt a bronz helyen. A befutó után, a megmaradt szelecskével vitorláztunk vissza a kikötőbe. A Tankcsapdának vége lett addigra, egész csendes lett a tó, tompán ugyan dübögött egy diszkó, valahonnan nagyon messziről, de ez már nem tudta elrontani a kedvünket. Jó hangulatban csorogtunk ki. Gyorsan leponyvátztunk, majd a Mikkán egy sörrel megünnepeltük Mikiék futamgyőzelmét.

Másnap tízre volt kitűzre a rajt. A pálya ugyanaz, a tisztás irányába, egy kör, befutó a VVSI előtt. Szinte kísértetiesen megismetlődtek az éjszakai események. A rajtnál csak ácsorogtunk egy ideig, megvártuk, míg szépen mindenki megindul. Majd az utolsó előtti helyen megindultunk. Az YKA kikötő bejáratánál már majdnem beértük a mezőnyt. Tempónak nem nevezném, ahogyan haladtunk, inkább csak vánszorgás volt. Úgy emlékszem többször elmormoltam, talán afféle mantraként, hogy a windfinder 11-re igér élénkülést… Közben azért haladtunkj. A bója a tisztás közepétől kicsit távolabb volt. Azt is láttuk, hogy visszafelé bizonyosan cikálnunk kell majd, ami nem annyira jó játék nulla közeli szélben.

Amikor a bója közelében voltunk, a déli part mentén szél nyomaíit vétük felfedezni, ami láthatóan kezdett elterjedni. A Jónás érthetetlen módon nagyon meglépett, és a Márta is, amelyik a rajtnál kissé sportszerűtlenül ránkjött, az ütközést elkerülendő fordulnunk kellett a nulla szélben, ő meg megugrott. A Mikkával igyekeztünk tartani őket, és éreztük, hogy a bójavétel után lesz szelünk, virolázhatunk. Így is lett, mi fordultunk harmadikként, majd Berger Mikiékkel a sarkunkban. A szél valóban élénkült, de nem lehetett tudni meddig tart ki, mert itt-ott foltokban felszívódott, ezrét úgy gondoltuk, hosszú takkokat megyünk. Volt némi esély, hogy beérjük a Mártát, de a Mikkát mindenképp magunk mögött akartuk tartani. Nagyjából háromcsomós tempóval haladtunk, amikor azt láttuk, hogy a Márta a strandon vesztegel. Minden bizonnyal spórolni akart a fordulókkal, ezért gondolták mennek, ameddig csak lehet, így viszont kifuttatták a hajót a sekély vízbe, ahol felültek. Láttuk, hogy teli taklival állnak. Tudtuk, hogy megfogtuk őket. Ha van szél, a Shanti elég gyors, hogy forgolódjunk, így is tettünk. Mikiék igyekeztek inkább tempósan haladni, de messze óvatosabbak voltak, jóval a sekély víz előtt fordultak. MI viszont egészen élesen tudtunk a cél felé haladni, így tudtuk már nem tudnak beérni minket. Viszont láttuk, hogy az YKA előtt kialakul egy lavór, ezért a Cserepes sziget közelében krajcoltunk. A Jónást már nem volt esélyünk megfogni, de feljöttünk rá, és végül az abszolút második helyen futottunk be, a harmadikon mögöttünk a Mikka.

Remek verseny volt, és remek érzés volt YKA-s egyenpólóban a dobogón álni, közrefogva a Jónást, Mikiékkel a harmadik helyen 🙂

Nincs hozzászólás

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment

Önnek be kell jelentkeznie ahhoz, hogy kommentelhessen.

Impresszum