Száznegyven

Odakint esik, hajó a parton. Száznegyven nap szünet következik, ami szinte még el sem kezdődött, de máris hiányzik a tervezgetés, az időjárás oldalak böngészése a latolgatás kinek, melyiknek lesz igaza, vajon lesz szél, süt majd a nap, csak ne essen. Most essen. Az ember egy plédbe burkolózva, teával a kezében ücsörög a szobában, és miközben szomorúan gondol arra a fura kerregésre, közben mosolyogva jönnek elő egészen apró történések.

Az első menet, amikor nem tudtuk miért nem megy fel az új grósz, és majdnem visszavettük az árbocot, pedig csak a hátsó él feszítette a vásznat. A találgatás, hogy vajon miért a ránc a baum végétől, amire azóta is csak félmegoldás a lazább alba, de erősebb szélben ráncosodik.

Március utolsó hétvégéje, amikor a német-osztrák élmezőny madaraival együtt vártuk, nhogy kicsit gyengüljön az olykor 25 csomós szél, hogy a régóta tervezett, vágyott nemzetközi kielzugvogel verseny elkezdődhessen, amiből végül is mindössze két futam lett, de a viharos szélben is megfuttatttuk a Shantit és jólk vizsgáztunk, hajó legénység egyaránt. Megtanultuk, 7-es szélig tényleg nem kell reffelni a nagyvásznat, igaz ilyen szélben magunktól biztosan ki nem mentünk volna, ha csak nincs ez a verseny 🙂

… és a versenyek, az évadnyitó, amikor még volt víz a tóban, és szél a rajtnál, aztán lassanként elfogyott, és senki, még mi sem tudtuk a Shanti mitől megy a mezőny elején, hogy csak egy laser előzött meg mineket abszolútban, az is csak kevéssel, de egy örökkévalóságnak tűnt, amíg elvitorláztunk az YKA előtt, majd vissza a célba. Vagy a VVSI-s évadnyitó, amin remek szélben először meccseltünk a Mikkával, és derült ki, hogy a Shanti sportos szélben milyen kezes, és gyors. Ok, a Jónást nem tudtuk megfogni, de majd jövőre! 🙂 és aztán a Spontán Regatta, ahol verhetetlenek voltunk, aztán a Timus kétnapos, amin sokat tanultunk hajóvezetésről, és taktikáról, és ami igazi vitorlás ünnep volt. Két nap hajónm remek időben, szélben, jó társaságban, jó hangulatban. Az idei szezon egyik csúcspontja volt. Előtte meg ott volt még a Szent István Kupa, az éjszakai széltelenséggel, és a kis közjátékkal, amikor a parton és a mezőnyben is csak nézték, hogy megléptünk :D, majd másnap, amikor a Shantit a Jónás mögött a második helyre hoztuk, az utolsóról 🙂 Aztán az OMT Kupa, a 40 fokos hőségben ücsörgés, aztán lötyögés, szélvadászat, kis izmozás a Nirvánával. Végül pedig az évzáró verseny, ahol öt madár is indult, kettő nagyon veszélyesnek tűnt, de végül megmutattuk, nemcsak a kikötő legszewbb hajója a Shanti, de az egyik leggyorsabb is, ez egészen biztos. SZámolni kell velünk, ez nem vitás.

Persze, nagyok és jók a vásznaink,d e megszállottan kerestük az alkalmakat. Akár szakadó esőben is, ha épp úgy jött ki a lépés, de mentünk. Minden alkalommal kicsit közelebb kerültünk ahhoz, hogy egyszer majd tudjunk rendesen vitorlázni. Shati türelmesen viselte a botlásainkat, Zsófi a morgásaimat, és amikor minden a helyére került, akkor fülig érő szájjal, olykor deckvízen, máskor meg a hajófarban ücsörögve szeltük a vizet. Összesen majdnem 500! kilométert hajóztunk a tavon. Elképesztő mennyiség, szinte hihetetlen.

… és ternészetesen utolsó nap is vitorláztunk még. Épp csak néhány tiszteletkört, a kikötő előtt, mert András csak ennyit engedélyezett. Így is körberöhögtek, hogy képesek vagyunk kimenni ennyi időre, de azértr az őrülteket, főleg egy kikötőben tisztelik valamennyire, szóval barátságosan mosolyogtak és nem morgolódtak. Hiszen közös a szerelem. Északi, észak-keleti szelünk volt, gyengécske, de három csomóval azért szaladt még egyet a Shanti, mielőtt az idei utolsó útról bekormányoztuk volna a kikötőbe. MÉg vlt egy kis csobogás, két halz is :), és ennyi.

Odakint esik, hajó a parton. Ha becsukom a szemem azt látom, amint az évzáró versenyen negyedszélben húzunk vissza az YKA felé. A Shanti repül. De tényleg. Kitámasztom magam, mert dőlünk rendesen, ha leengedtem volna a travellert, akkor nem lenne ennyire luvgierig a hajó, de így is hat csomó felett vágtatunk. De ez a vágtatás mégis olyan súlytalan. Zsófi egyfolytában mosolyog, olyan szépen áll a génua. KIs igazítások, és a mezőny egyre távolabb kerül. Pedig ők is gyönyörűen jönnek, a Tsur Baba, a Nirvána, a Petra – mind dagadó vitorlákkal. A hullámok olykor benéznek a leeoldalon a deckre. Csak ez tarthatna örökké 😀

Száznegyven nap mulva, felkúsznak ismét a vásznak! 🙂

 

Nincs hozzászólás

No comments yet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

Leave a comment

Önnek be kell jelentkeznie ahhoz, hogy kommentelhessen.

Impresszum